... saját magam kísérleti egérré tétele nem sokkal Pest után az M3-ason, egy kora reggeli napfelkeltében öltött formát.
Hétfőn kevés alvás után öltönyben ébredezve néztem a felkelő napot az autópálya komor monotonságában. Éreztem a helyzet szépségét, és lecsuktam a szemem, hogy mélyebben átélhessem. Nem vártam, de végigfutott az előző nap összes olyan emléke, melyre szívesen emlékszem. Sok kép jött, meglepőek és vártak is.
A maradék körülbelül 80 kilométer alatt az járt a fejemben, hogy vajon hány ember csukja le minden reggel szemét azért tudatosan vagy tudattalanul, hogy felidézze mindazon apróbb vagy nagyobb pozitív dolgokat, élményeket és örömöket, melyek az előző nap történtek vele. Vajon mennyivel többen ráznák ki magukat reggeli, és ezáltal a mindennapi búval baszottságból, ha csak egy apró pillanatra átélnék az előző nap egy-egy pozitív impulzusát, és merítenének belőle.
Gondolkodtam, hogy hány emléke lehet valakinek. Nekem tizenkét kép futott át az agyamon rövid idő alatt, és ehhez elég volt néhány másodperc lehunyt szemhéj.
A gondolat-kísérlet tehát nem lesz más, mint ezen tegnapi emlékek elemzése, a reggeli lehunyt szemek emlékeié. Látva az eddigi reggeli képeket, lesz mit írni az egyes napokról. Hogy ez jó-e vagy rossz, még nem tudom. Nem tudom mi lesz az egésznek a kicsengése, hiszen ezek más bejegyzésekben öltenek majd alakot, mint a megszokottak. Ez is önmagam képének tükre lesz, de másképp mint eddig ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése